Minden korosztály örülhet

Már csak a világítótestek felszerelése, majd a műszaki átadás van hátra a SZEOL SC Kft. és a város támogatásával közösen megvalósuló, újszegedi új műfüves pálya hivatalos avatásáig. Erről kérdeztük Halkó Pált, a SZEOL SC Kft. ügyvezető igazgatóját.
– Mennyi idő alatt készült el a pálya?
– Március 23-án a bontással kezdődtek a munkálatok. Ebben a különleges időszakban sikerült elérni, hogy tartottuk a határidőt, mindemellett kiváló minőségben, műszaki tartalmában maradéktalanul, esztétikus kivitelben valósult meg a pálya kivitelezése.
– Mivel bővülhetnek a klub lehetőségei az elkészült műfüves pálya által?
– A szerényebb lehetőségeinket maximálisan igyekszünk kihasználni. Erre nagyon jó példa, hogy olyan pályát valósítottunk meg, amely emeli a Kisstadion mint létesítmény színvonalát, mellette további fejlesztések végezhetők el. A pálya területe szabványméretű a „közepes” korosztályok, a 9–12 évesek és a leány gyermek csapatok számára. A 60×40 méteres pályaméretből következően az edzésgyakorlatokat illetően akár két csoport is tudja egyszerre használni. Ezért szereltük fel több, különböző méretű kapuval is, illetve számos mobil kiskapu és egyéb edzéseszköz áll rendelkezésünkre a hatékony képzési tevékenységhez.
– Mi lesz a legelső rendezvény rajta?
– Családi eseményt és tornarendezést is tervezünk, de természetesen a veszélyhelyzet feloldásának időpontja és mértéke dönt a sorrendről.
– És mikor lehet hivatalosan felavatni?
– Hivatalos avatásra a műszaki átadást követően kerülhet sor, az egyetlen hiányzó elem, a világítótestek felszerelése a jövő héten várható, ezzel éri el teljes készültségét és adható át a beruházás.
– Milyen szintű meccseket lehet majd rajta rendezni?
– Mint utaltam rá, a kis serdülők és a lányok mérkőzéseinek adhat otthont ez a pálya, a legfontosabb azonban, hogy méreteiből és kialakításából következően gyakorlatilag minden korosztály eredményes edzésmunkát folytathat akár villanyfény mellett is a pályán.
– Mi a SZEOL SC következő fejlődési állomása?
– Ami az infrastruktúrát illeti, bőven van tennivalónk. Alig várjuk az Etelka sori új sportuszoda építésének befejezését. Várhatóan nagyon szép, rendezett környezet alakul ki a Felső Tisza-parton. A megmaradt két futballpálya sem lóghat ki a sorból, felújítása elódázhatatlan, ehhez szeretnénk hatékonyan hozzájárulni. Elkészültével ugyanolyan látványos érték-, minőségi és esztétikai javulást teremtünk, mint most az újszegedi Kisstadionban.
Forrás: Délmagyar